Halálos fenyegetéseket kaptak a veronai buszbaleset gyászoló családjai

InfoRádió
2017. április 6. 10:23
Több szülőt folyamatos zaklatások érnek a közösségi oldalon, amióta nyílt levélben hangot adtak véleményüknek.

Az ismeretlen, álproflról küldtek bántó, olykor

halálos fenyegetéseket több szülőnek is,

úgy beszélnek a balesetben elhunyt gyerekekről, mintha megérdemelték volna a „pokol tüzét” – mondta az egyik gyászoló apa a Blikknek.

A zaklató nem csak ízléstelen tartalommal zaklatja a gyászolókat, de rendszeresen közli a hozzátartozókkal, hány napjuk van még hátra. Az üzenetek mindig másik Facebook-profilról érkeznek, így szinte lehetetlen letiltani. 

Azt egyelőre nem tudni, hogy ki az üzengető, és azt sem, hogy valójában mit szeretne elérni leveleivel, de többen úgy gondolják, hogy a nemrég közzétett nyílt levél miatt kezdődtek a támadások. A levélben a szülők megnevezték a tragédia felelősét, és kértek mindenkit, hogy segítsenek abban, hogy ne következhessen be a január 20-i buszbalesethez hasonló, 17 halálos áldozatot követelő szerencsétlenség.

A fenyegető üzenetek miatt többen a rendőrséghez fordultak, feljelentést is tettek az ismeretlen tettes ellen. A lap által megkérdezett ügyvéd szerint ez zaklatásnak minősül, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ha halálos fenyegetésről van szó, akkor akár három év börtönre is ítélhetik az zaklatót.

Minden fontos hírünk a veronai buszbalesetről itt!

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!