Hihetetlen videó: négy autós verekedett össze a piros lámpánál Győrben

InfoRádió
2017. március 28. 12:32
Egy nő, két férfi és egy buszsofőr csépelte egymást, miután a nő az egyik körforgalom előtt a záróvonalon sorolt be a busz elé. Most vádat emeltek mindegyikük ellen.

A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt négy személlyel, egy nővel, két férfival és egy buszsofőrként dolgozó férfival szemben, akik 2016 nyarán egy közlekedési szituáció miatt verekedtek egymással Győrben. 

A buszsofőr aznapi munkáját megkezdve, egy üres busszal haladt Győrben, mikor az egyik körforgalom előtt - már a záróvonalon – sávot váltva besorolt elé egy autó, melyet a vádlott nő vezetett.  A pirosat jelző első jelzőlámpáig egymást követve haladtak, előttük még egy autó ment, amit a vádlott nő testvére vezetett. A piros lámpánál a buszvezető leszállt a buszról, az előtte álló autóhoz lépett, majd az ablakon át számon kérte a vezető nőtől és társától a korábbi manővert. Ekkor kezdődött a szó-, majd az ütésváltás, amely a videón végig jól látszik.

A buszsofőrön kívül mindenki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyészség a vádlottakat csoportosan elkövetett garázdasággal, a buszsofőrt ezen felül testi sértés elkövetésével vádolja.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!