Szándékosan halálra gázoltak egy embert

InfoRádió / MTI
2017. március 26. 18:10
Emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek egy 33 éves férfit, aki autójával szándékosan elgázolt egy embert, majd megállás nélkül továbbhajtott - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.

A budapesti férfi és élettársa szombaton vitába keveredett a sértett családjával Vácszentlászlón, egy családi háznál. Később a gyanúsított a vele lévő nő autójába ült és elindult, szándékosan elgázolva az úttest szélén álló sértettet, aki az autó alá került. A férfi áthajtott rajta, majd a helyszínről megállás nélkül továbbment. A sérült férfit a mentők kórházba vitték, de a gondos orvosi ellátás ellenére néhány órával később elhunyt.

A rendőrök a fővárosi férfit nem sokkal a bűncselekmény elkövetése után Gödöllőn elfogták, előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.