Elszökött egy fogoly Budapesten, keresi a rendőrség - fotóval!

InfoRádió
2017. március 15. 13:09
Engedély nélkül távozott a Kisdiófa utcai házi őrizetből egy 31 éves budapesti férfi.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított fogolyszökés bűntett miatt Kozák Ali ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság által elrendelt házi őrizetben lévő 31 éves férfi 2017. március 15-én hajnali 4 óra 55 perc körüli időben a Budapest VII., Kisdiófa utcai lakhelyén a lábára helyezett nyomkövető eszközt levágta, majd ismeretlen helyre távozott.

A felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre, ezért a nyomozóhatóság elrendelte körözését - írta a police.hu.

Kozák Ali körülbelül 160-165 centiméter magas, zömök testalkatú férfi. Utolsó ismert ruházata: zöld színű dzsekit, bordó színű melegítő alsót és fekete cipőt viselt.

Kérik, hogy aki a képen szereplő Kozák Alit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-461-8100 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 ”Telefontanú” zöld számán, a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.