Levágta a lábára erősített nyomkövetőt és eltűnt egy vádlott

InfoRádió / MTI
2017. február 27. 18:54
A napokban nem ő volt az egyetlen: vasárnap két másik ember így szökött meg a házi őrizetből.

Az Egri Törvényszéken kábítószer-birtoklás bűntette és más bűncselekmény miatt folyik eljárás F. E. J. harmadrendű vádlott ellen, akivel szemben tavaly nyáron lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el, és lábára nyomkövetőt erősítettek.

A bíróság szóban beidézte egy hétfő reggeli tárgyalásra, egyúttal értesítette a rendőrkapitányságot, hogy a vádlottnak meg kell jelennie a bíróság előtt. A vádlott el is indult egerbaktai lakóhelyéről, azonban nem érkezett meg a törvényszékre. A rendőrkapitányság tájékoztatása szerint Egerben, a Koszorú utcában levágta a technikai eszközt a lábáról, és ismeretlen helyre távozott.

A bíróság elfogatóparancsot adott ki a vádlott ellen, de ez egyelőre nem vezetett eredményre, így a bíróság elhalasztotta a tárgyalást.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte, hogy vasárnap két román állampolgár a lábára szerelt nyomkövetőt lefeszítve megszökött a házi őrizetből.