Trükköznek a mobiltelefonokkal

InfoRádió
2017. február 20. 06:45
A rendőrség keresi azokat a férfiakat, akik nagy értékű mobiltelefonokat loptak Budapesten.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást indított ismeretlen tettes ellen lopás vétség miatt.

A három férfi 2017. február 17-én 15 óra 30 perckor bement a Budapest VIII., Futó utcai bevásárlóközpontban lévő boltba, és elterelve az eladó figyelmét replika telefonokra cseréltek ki két mobilt, majd az eredeti telefonokkal távoztak. A kár több mint 500 ezer forint.

A gyanú szerint ugyanez a három fős társaság négy nappal korábban egy II. kerületi boltból is lopott telefonokat. A módszer ugyanaz volt, ott is elterelték az eladó figyelmét, majd kicserélték a mobilokat.

Az elkövetőkről a bolt kamerája felvételeket készített:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képeken látható férfiakat felismeri, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, hívja a 06 (1) 477 3700 (48-147 mellék) telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06 (80) 555 111 „Telefontanú” zöld számán, a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.