Lépcsőházban és vonaton kapták el a milliárdos számlagyárosokat

InfoRádió
2017. február 1. 11:42
Milliárdos számlagyár tíz tagja ellen indult eljárás, hét gyanúsított előzetes letartóztatásba került - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Barnáné Horváth Melinda, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense közölte, a gyanú szerint magyar, cseh, horvát, lengyel, litván, szlovák és szlovén cégek nevében, főként műanyag termékek alapanyagául szolgáló granulátumról, de akár kamionról is állítottak ki számlákat. A vételárként feltüntetett összegeket bankszámlákon átfuttatták, majd a jutalék levonása után készpénzben visszaadták a megrendelőknek. A bűnszervezet által okozott kár 2,3 milliárd forintra tehető.

A csoport vezetője általában külföldről irányította a szervezetet, de társai is rendszeresen tartózkodtak külföldön. Amikor a csapat tagjai felbukkantak Magyarországon, a pénzügyi nyomozók elfogták őket.

Az egyik gyanúsított Kiskőrösre látogatott haza, amikor rajtaütöttek. Egy másik férfi a bűnszervezet rejtekhelyéül szolgáló budapesti épület lépcsőházba lépett be, amikor elfogták. Három társa a Budapesten parkoló járművét hátrahagyva vonattal Szeged felé menekült, de őket is sikerült feltartóztatni, akárcsak egy személyautóval menekülő férfit a röszkei határátkelőnél. A többi gyanúsítottat az ország különböző pontjairól állították elő - ismertette az őrnagy.

A kár megtérülése érdekében a pénzügyi nyomozók járműveket, teherautókat, targoncákat és készpénzt foglaltak le, és csaknem 700 millió forint értékben bankszámlákat zároltak.

A pénzügyi nyomozók nyolc embert költségvetési csalás, kettőt közokirat-hamisítás miatt hallgattak ki, hét gyanúsított előzetes letartóztatását elrendelte a bíróság.