Pelenkában csempészte a védett állatokat, három év börtönt kaphat - fotók

InfoRádió
2017. január 25. 09:54
A Komáromi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat azzal a cseh férfivel szemben, aki engedély nélkül 12 védett teknőst csempészett a kocsijában.

A férfi Hongkongban megvásárolt három vietnami szelenceteknőst, négy lapos partiteknőst, valamint öt indiai skatulyateknőst. A teknősöket egyenként pelenkába csomagolta, majd a repülőn bőröndben szállítva, hatósági engedély nélkül, jogosulatlanul Magyarországra hozta. A férfi a repülőtéren a védett állatokat a személygépkocsija csomagtartójába tette, majd Csehországba indult. A járőrök a gépkocsit Komárom térségében ellenőrizték, melynek során a bőröndben megtalálták és lefoglalták a 12 teknőst.

Az állatokat a Természetvédelmi Világszövetség „veszélyeztetett” kategóriába sorolja, ezért a vásárlásukhoz, illetve tartásukhoz is engedély kell.

A teknősöket a győri állatkertben helyezték el.

A férfi által elkövetett bűncselekmény három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.