Embercsempész taxisok ellen emeltek vádat

InfoRádió / MTI
2016. december 21. 10:43
Vádat emelt a Bajai Járási Ügyészség minősített embercsempészés miatt három budapesti taxisofőr és egy pakisztáni férfi ellen, akik 11 migránst akartak Madarasról Budapestre vinni - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A vádhatóság tájékoztatása szerint a pakisztáni férfi még július 17-én este Budapesten bízta meg a három taxist, hogy vigyenek el tizenegy - a szerb-magyar határt illegálisan átlépő - afgánt Madaras külterületéről Budapestre.

A sofőrök másnap hajnalban vették fel a pakisztáni férfi útmutatásai alapján és vezetésével az Ausztriába, Franciaországba és Olaszországba készülő migránsokat, de nem jutottak messzire, mert Bácsbokod külterületén a bajai rendőrök igazoltatták és elfogták mindannyiukat. A vádlottak közül a pakisztáni férfi előzetes letartóztatásban van, míg három bűntársa szabadlábon várja a tárgyalást.

A járási ügyészség több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészéssel vádolja őket, és végrehajtandó börtön kiszabását kérte, továbbá indítványozta a pakisztáni embercsempész kiutasítását az országból. Az ügyben a Bajai Járásbíróság hoz majd döntést.