eur:
394.16
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Vádemelés jöhet az orgoványi takarék ügyében

Vádemelési javaslattal küldte meg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet ügyében keletkezett iratokat a Pest Megyei Főügyészségnek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.

Azt írták, hogy befejezték a hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt, négy emberrel szemben folytatott nyomozást.

Az eljárás 2014. július 10-én a Magyar Nemzeti Bank (MNB) feljelentése alapján indult, mert a takarékszövetkezet átvilágítása során súlyos hiányosságokat tártak fel a működésben.

A nyomozás megállapította, hogy a gyanúsítottak megsértették a pénzintézet hitelezési szabályzatát, a kihelyezett kölcsönök miatt a késedelemben lévő hitelek aránya rendkívüli módon megemelkedett, ami később a takarékszövetkezet válságához vezetett.

A négy kihallgatott gyanúsított összesen nyolcmilliárd forint vagyoni hátrányt okozott a takarékszövetkezetnek - olvasható a közleményben.

Az MNB 2014. július 4-én vonta vissza az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet engedélyét, miután a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete kizárta az integrációs rendszerből a takarékszövetkezetet. A jegybank egyúttal felügyeleti biztosokat rendelt ki, továbbá betét- és forráskifizetési tilalmat rendelt el.

A takarékszövetkezet mintegy 28 ezer betétessel rendelkezett, betétállománya 2014. június 30-án 62 milliárd forint volt, működési területe Bács-Kiskun megye egy régióját ölelte fel. A takarékszövetkezet mérlegfőösszeg szerinti piaci részesedése ugyanakkor 2014. május 31-én a 3 ezreléket sem érte el a hitelintézeti szektorban.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×