Házi őrizetben a rendőrt ittasan elgázoló kisapostagi férfi

InfoRádió / MTI
2016. december 9. 15:57
A Székesfehérvári Járásbíróság a házi őrizetét rendelte el pénteken annak a kisapostagi férfinek, aki ellen a Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette, súlyos testi sértés bűntette kísérlete és ittas járművezetés vétsége miatt folytat eljárást.

A Székesfehérvári Törvényszék közleménye szerint a végzés nem jogerős.

Mint írták, kedd délután a gyanúsított a kisapostagi polgármesteri hivatal mellett lévő vendéglátóipari egységben alkoholt fogyasztott, majd ittasan autójával hazaindult. A rendőrjárőr a község belterületén ellenőrizni kívánta, ezért megállásra szólította fel úgy, hogy a gépjármű haladási sávjának közepén állva szabályos "Megállj!" rendőri karjelzést használt.

A gyanúsított először lassított, majd annak ellenére, hogy a járőrt észlelte, fokozatosan gyorsítani kezdett és a rendőrt a járművel elütötte. A járőr nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el, azonban fennállt a súlyosabb sérülés kialakulásának veszélye - tették hozzá.

A nyomozási bíró tekintettel arra, hogy a gyanúsítottat korábban már vonták felelősségre ittas járművezetésért, megállapította, hogy a bűnismétlés veszélye fennáll, ezért házi őrizetét rendelte el.

Lapértesülés

A Castellum.do hírportál kedden azt írta, hogy a gázoló a Fejér megyei Kisapostag volt független polgármestere, Schreiner Béla volt. Mint írták, Schreiner Béla négy cikluson keresztül irányította a települést, őt a jelenlegi polgármester, Nagy Attila (független) a 2013-as időközi önkormányzati választáson váltotta.