Egyre több az internetes csalás

Infostart
2016. május 9. 19:22
Az elmúlt öt évben emelkedett az internetes csalások száma. Tavaly 3700 ilyen eset volt. Németh Ágnes, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője arra biztat, hogy legyen elővigyázatos vásárlás előtt, ha pedig becsapták, mindenképpen tegyen feljelentést.

A leggyakoribb, amikor valaki magyar oldalon vásárol mástól, de a vásárlás előtt nincs lehetősége arra, hogy megnézze, a tárgy valóban a tulajdonában van-e – mondta Németh Ágnes.

Kiemelte: nagyon fontos lenne ilyenkor is azt megnézni – például skype-on–, hogy a tárgy valóban az eladó birtokában van-e.

A másik eset, amikor olyan portáltól rendelünk, amely mögött nincs teljesítés, az egész portál hamis. Hogy ezt elkerüljük, vásárlás előtt be kell írni a cégnevet a keresőbe, vagy a közösségi oldalakon lehet érdeklődni. Ha utánanézünk, kiderülhet, hogy valaki ugyanolyan áron ugyanazt hirdeti, csak különböző cégnevek alatt – folytatta az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője.

Hozzátette: az internet sajátossága, hogy igen gyorsan lehet új profilt kialakítani, így tulajdonképpen ugyanazokat a termékeket lehet hirdetni, mint korábban.

„A csalók általában kis értékben – szabálysértési érték alatt – próbálnak eladni valamit, amit később nem kapunk meg. Viszont ha valaki az 50 ezer forint alatti összegekből sokat összegyűjt, akkor el lehet képzelni, hogy milyen jó bevételt lehet szerezni mindaddig, amíg nem jutunk a nyomára” - részletezte Németh Ágnes.

„Ha valaki a csalók áldozatává válik, érdemes büntetőfeljelentést tenni. Ha a weboldalt le tudja menteni, vagy ha a telefonszám megvan, amin beszéltek, az segíthet” - közölte.

„Sajnos nagyon könnyű elrejtőzni a neten, ha pedig a szerver nem Magyarországon van, sokkal nehezebb az adatokat is megszerezni, de természetesen nem lehetetlen. Ám mindenkit arra biztatunk, hogy tegyen feljelentést, mert előbb-utóbb, ha ezek az ügyek összegyűlnek a rendőrhatóságnál, akkor számíthatunk arra, hogy nyomára jutunk az elkövetőnek” - tanácsolta az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Egyre több az internetes csalás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást