eur:
394.4
usd:
371.63
bux:
0
2024. április 16. kedd Csongor

Droglabort találtak Budapesten

Hat kilogrammnyi amfetamint, 11 ezer ecstasy tablettát és 70 gramm marihuánát találtak a nyomozók egy droglabornak kialakított fővárosi, III. kerületi lakásban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a rendőrség honlapján.

Lefoglaltak a lakásban egy kábítószer adagolásához használatos digitális mérleget és a feltehetően az ecstasy tablettázására használt présgépet is.

A tájékoztatás szerint január 17-én gyorshajtással hívta fel magára a rendőrök figyelmét a droglabor működtetésével gyanúsított budapesti Sz. László, aki Újbudán "padlógázzal száguldott el" a XI. kerületi nyomozók szolgálati autója mellett.

A rendőrök utánamentek, a XIII. kerületben megállították és átvizsgálták a kocsit és a férfi ruházatát. A gyanúsított zsebeiből 73 gramm kábítószergyanús fehér por és tíz, kézigránát formájú tabletta került elő, ezért előállították őt a rendőrkapitányságra.

A férfi nem tett vallomást és bejelentett lakcímén csupán a szüleit találták, ám a nyomozók kiderítették a tartózkodási helyét és rábukkantak a droglaborra a III. kerületben, egy Zápor utcai lakásban.

A XI. kerületi rendőrkapitányság kábítószer-birtoklás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást Sz. László ellen, a bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását - közölte a rendőrség.

Címlapról ajánljuk
Egeresi Zoltán az Arénában: súlyos üzenetet kapott Erdogan, de a hatalma nincs veszélyben

Egeresi Zoltán az Arénában: súlyos üzenetet kapott Erdogan, de a hatalma nincs veszélyben

Recep Tayyip Erdogannak ez lehet az utolsó ciklusa államfőként, hiszen a török alkotmány szerint nem indulhat több alkalommal a pozícióért. 2028-tól valóban új elnöke lesz Törökországnak? Erről, valamint a március 31-i önkormányzati választások jelentőségéről is beszélt Egeresi Zoltán Törökország-kutató, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×