Hazahozták egy budapesti gyilkosság gyanúsítottját

InfoRádió / MTI
2013. november 19. 10:11
Csehországban elfogták egy 1995-ben Budapesten elkövetett emberölés egyik gyanúsítottját, a nőt a napokban hozták Magyarországra, társa ellen továbbra is érvényben van az európai és nemzetközi elfogatóparancs - közölte a rendőrség kedden a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint 1995. március 2-án élettársa jelentette egy vietnami állampolgárságú férfi eltűnését a rendőrségen. Néhány nappal később a nő buszon utazva figyelt fel párja korábban ellopott autójára a XI. kerületi Tétényi úti parkolóban. A rendőrök kinyitották a járművet, és a csomagtartóban megtalálták az eltűnés miatt keresett férfi takaróba csomagolt holttestét.

A nyomozás során kiderült, hogy az áldozatot egy Fehérvári úti lakásban lelőtték, a nála lévő készpénzt és arany nyakláncát ellopták, majd a holttestet elrejtették a saját járművébe, amellyel leparkoltak a Tétényi úton. A nyomozók megállapították, hogy a lakást, ahol az áldozatot megölték, korábban egy vietnami pár bérelte, és ők gyanúsíthatók a bűncselekmény elkövetésével. 1995 áprilisában országos körözést, később európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki ellenük.

Június 28-án a csehországi Vrbovec településen elfogták az évek óta körözött nőt, akit aztán november 14-én Magyarországra hoztak.

A rendőrség közleménye szerint a 42 éves nőt - aki nem tett vallomást - a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Az emberölés miatt körözött Doan Khac Hoang 39 éves vietnami állampolgár ellen korábban kibocsátott európai és nemzetközi elfogatóparancs továbbra is érvényben van.