Hat randalírozó ellen indítottak eljárást a hatvani rendőrök

InfoRádió / MTI
2012. november 24. 11:35
Egy ember ellen hivatalos személy elleni erőszak, öt ellen csoportos garázdaság megalapozott gyanúja miatt indult eljárás azok közül, akik csütörtökön a hatvani rendőrkapitányság előtt randalíroztak - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság.

Közleményük szerint a csütörtök délután Hatvanban történt jogsértő cselekménnyel kapcsolatban a rendőrség az éjszaka során hat embert vett bűnügyi őrizetbe. A további eljárást a csoportos garázdaság ügyében a hatvani rendőrkapitányság, a hivatalos személy elleni erőszak miatt pedig az Egri Nyomozó Ügyészség folytatja le - tették hozzá.

Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője korábban az MTI-nek azt mondta: a csoport azután gyűlt össze a kapitányság előtt, hogy a rendőrök kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt előállítottak tizenkét embert.

A Társaság a Szabadságjogokért feljelentést tesz, mert szerintük indokolatlanul bántalmaztak a rendőrök gyanúsítottakat és vétlen járókelőket is - közölte a szervezet elnöke.

Dénes Balázs hangsúlyozta: a hivatalos eljárás keretében elkövetett bántalmazás hivatalból üldözendő cselekmény, ezért elvárják, hogy önmagától is vizsgálatot kezdeményezzen az ügyben az ügyészség.

A csoportos garázdaság kezelése rendőrszakmai ügy, de az már emberi jogi kérdés, hogy gyanúsítottakat vagy vétlen állampolgárokat vernek meg - tette hozzá a jogvédő.