Megvan, hogy ki segített a pécsi emberölés gyanúsítottjának

InfoRádió / MTI
2012. augusztus 23. 15:15
Ismerőse és annak rokona segített a múlt szombati pécsi emberölés gyanúsítottjának szökésében és elrejtőzésében - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség internetes oldalán.

F. Lászlót a bűncselekmény elkövetése után a belvárosból egy ismerőse autóval szállította Pécs kertvárosi részébe, ahol a férfi napokig segítője rokonának lakásában bujkálhatott - olvasható a közleményben. A főkapitányság nyomozói több helyen keresték, végül egy négyemeletes lakóházban találták meg, a Terrorelhárítási Központ munkatársai pedig elfogták. Ellenállást nem tanúsított.

A rendőrség utalt rá: adataik szerint a 41 éves, nagykozári illetőségű, többszörösen büntetett F. László volt az, aki szombaton Pécs egyik belvárosi szórakozóhelyén, szóváltást követően megszúrta a vendéglátóhely 21 éves biztonsági őrét, majd elmenekült. Az áldozat a helyszínen életét vesztette.

F. László kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy konfliktusba keveredett a sértettel, ez vezetett a tettlegességig. A férfit a rendőrség őrizetbe vette, előzetes letartóztatásáról pénteken dönt a bíróság.

A rendőrségi közlemény nem tért ki a gyanúsítottat segítő ismerős és annak rokona büntetőjogi felelősségére.