Meggyanúsított rendőrtisztek: volt BRFK-s is tagja lehetett a bűnszervezetnek

InfoRádió / MTI
2012. augusztus 17. 10:40
A V. László vezette bűnszervezetben való részvétellel gyanúsította meg K. Attilát, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi információs főosztálya kiemelt ügyek osztályának felderítéssel foglalkozó egykori nyomozóját a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

A lap információi szerint az előzetes letartóztatásban lévő volt rendőrtisztet azzal a gyanúval hallgatták ki, hogy a kezdetektől, tehát 2005-től tagja volt a hivatali vesztegetéssel gyanúsított vállalkozó vezette bűnszervezetnek.

Hozzátették, V. Lászlóval a főügyészség augusztus elején, az ügyben ugyancsak előzetes letartóztatásba helyezett G. Imrével, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szervezett bűnözés elleni főosztályának korábbi vezetőjével pedig hétfői kihallgatásán ismertették, hogy maffia-bűncselekménnyel gyanúsítják.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a lapnak azt mondta, hogy a bűnszervezetben történt elkövetéssel gyanúsított személy két társával egyezően olyan tartalmú vallomást tett, amelyben tagadta a bűncselekmény elkövetését, és szintén panasszal élt a gyanúsítással szemben.

Azzal, hogy a gyanú szerint K. Attila is tagja volt a bűnszervezetnek, teljesült az a törvényi követelmény, amely legalább három személy bűnös együttműködését követeli meg egy bűnszervezet vonatkozásában - olvasható a cikkben.