Így dolgozik a világ legszorgosabb bűnözője

InfoRádió / MTI
2012. április 13. 20:00
Kiérdemli a világ legszorgosabb bűnözője címet az az amerikai férfi, aki 9 óra alatt 10 bűncselekményt követett el.

A 24 éves William Toddnak Nashville-ben volt sűrű napja, miatta meg a rendőröknek.

A férfi először egy üzletbe tört be, ahonnan elektromos sokkolót és két lőfegyvert lopott. Utána felgyújtotta az épületet, majd átment egy közeli bárba, ahol kirabolt négy vendéget.

Öt perccel később már egy taxist térített el a sofőr homlokának szegezett revolverrel. Ezek után megéhezett, és a bárban kiraboltak egyikének bankkártyáját használva fizetett a harapnivalókért egy áruházban, ahol 199 dollárt (44 ezer forint) költött.

Miután jóllakott, pihent pár órát, majd betört egy szálloda ügyvédi irodájába, ahol tört-zúzott, könnyített magán és bemocskolt, amit csak tudott. Mikor végzett, meglátogatott néhány szállodai vendéget: kopogtatott szobáik ajtaján azt hazudva, hogy takarító, és amikor beengedték, fegyverrel sakkban tartva kirabolta áldozatait.

Nem sokkal később ismét taxist térített el, amivel azután véget ért - legalábbis egy időre - rendkívül eseménydús pályafutása, a rendőrség ugyanis elfogta - adta hírül a Yahoo amerikai hírhonlap.