Messziről bűzlött a húsvéti kábítószer

Infostart
2012. április 10. 09:24
A pénzügyőrök 46 kilónyi marihuána-gyanús anyagot találtak egy autóbuszban Röszkén.

Röszkén jelentkezett belépésre hétfő éjszaka egy szlovák honosságú, 14 utast szállító autóbusz - számolt be közleményben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A jármű két sofőrje, valamint az utasok is azt állították, hogy nincs náluk bejelenteni való áru, a pénzügyőrök azonban kockázatelemzés alapján az autóbusz, valamint az utasok csomagjainak tételes vizsgálata mellett döntöttek.

Az ellenőrzés során felnyitották a hátsó ajtó mellett lévő tároló rekesz ajtaját, és azonnal megérezték a jellegzetes szagot. A további "szerelés" eredményeképpen az üregből fekete nejlonba csomagolva összesen 46 kilogramm marihuána-gyanús anyag került elő.

A pénzügyőrök a megközelítőleg 90 millió forintos értékű kábítószer-szállítmányt lefoglalták, az ügyben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kábítószerrel visszaélés bűncselekmény gyanúja miatt eljárást indított.