Elfogták a kulcsi gyilkosság gyanúsítottját

InfoRádió / MTI
2012. április 6. 12:47
A Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységei elfogták azt a 24 éves férfit, aki a Fejér megyei Kulcson négy családtagját megölte, hármat pedig megsebesített - közölte Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. H. Csanád Jutas nem tanúsított ellenállást.

Néhány órán belül elfogták a kommandósok azt a 24 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy karddal megölte négy családtagját, édesapját, nagyszüleit és testvérbátyját, míg édesanyját, lánytestvérét és egy közeli rokonát súlyosan megsebesítette péntek délelőtt a Fejér megyei Kulcson. A férfi nem tanúsított ellenállást.

A férfinál elfogásakor több, vélhetően a gyilkosságnál használt vágóeszköz volt. A kutatást két nyomkereső kutya segítette, egyikük jelzésére találták meg az elkövetőt a ház és a Duna közötti domboldalon - közölte Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója.

A férfi egy bokor alatt feküdt, nem életveszélyes, de komoly sérülései vannak. A TEK főigazgatója kijelentette: a 24 éves férfi feltehetően a támadás során, dulakodás közben és nem az elfogása közben sérült meg

A rendőrség közlése szerint H. Csanád Jutas egy kardszerű bozótvágó késsel, feltehetően családi veszekedést követően támadt rá hozzátartozóira a Hegyalja úti családi házban. A brutális bűncselekmény után, menekülés közben az épület előtt támadta meg másik rokonát, a súlyosan megsebesített ember értesítette a hatóságokat.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek azt mondta: három mentőautót és egy mentőhelikoptert is riasztottak a helyszínre. A mentősök összesen hét sérültet találtak, közülük négy olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy csak a halál beálltát tudták megállapítani. A mentőhelikopter egy életveszélyesen megsérült nőt a budapesti Honvédkórházba szállított, a másik két sérültet rohamkocsival a székesfehérvári, illetve a dunaújvárosi kórházba vitték.

A Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese az MTI-nek kora délután azt mondta, az életveszélyes állapotban lévő édesanyát hamarosan megműtik; a támadás másik két sérültjét ellátó kórházak későbbre ígértek tájékoztatást. A rendőrség egyelőre nem tudta kihallgatni őket.

A délelőtti órákban a helyszínre riasztották a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységeit is, mert kezdetben arról is érkezett információ, hogy a feltételezett elkövető a házban tartózkodik és túszokat ejtett. Ezt Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek nyilatkozva később cáfolta. Mint mondta, a TEK munkatársait a támadó felkutatására vezényelték a helyszínre.

A férfit végül a TEK munkatársainak kiérkezése után másfél órával, a mintegy két és fél ezer lakosú falu közelében, egy mocsaras területen fogták el. Garamvölgyi László közlése szerint az akcióban és a helyszín biztosításában 135 rendőrt vett részt.

Az MTI tudósítójának beszámolója szerint egy jól menő építési vállalkozó családjában történt a tragédia. Hideg Edit, az egyik szomszéd a helyszínen tartózkodó újságíróknak azt mondta, a kora délelőtti órákban egy vérző fejű ember saját lábán kijött a portáról és segítséget kért egy másik szomszédjától.

A szomszéd veszekedést nem hallott, mert - közlése szerint - a ház messze van a többitől, a telken beljebb áll, és állítása szerint a lakók zárkózottak voltak, nem tartották a kapcsolatot a község lakosaival. Kiss Csaba, a település polgármestere azt mondta: a tragédia által érintett család "átlagos" família.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kálló Izabella összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Garamvölgyi László
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást