eur:
393.92
usd:
364.83
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Újabb darabolós gyilkosság áldozatára bukkantak

Darabolós gyilkosság áldozatára bukkantak Cserdiben, a feltételezett tettest a rendőrök őrizetbe vették - tudatta a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

A közlemény szerint a 45 éves áldozat 2010 augusztusában tűnt el. Az ügyben közigazgatási hatósági eljárás indult, de az nem vezetett eredményre, ezért megszüntették. Hónapokkal később olyan információk jutottak a rendőrség tudomására, hogy a férfi bűncselekmény áldozatává válhatott, ezért újabb eljárás kezdődött.

Ennek során kedden hazugságvizsgálatnak vetettek alá egy 24 éves büntetett előéletű férfit, aki azt mondta: az eltűnt férfit a zaklatás miatt jelenleg szabadságvesztését töltő sógora tavaly nyáron szerelemféltésből agyonverte. A holttestét együtt dobták be az áldozat telkén található kútba.

A rendőrök a megjelölt helyen nem találták meg a holttestet, ezért újra kihallgatták a férfit, aki végül elárulta, hogy az áldozatot elégették, a maradványokat pedig az ő házához közeli, használaton kívüli kútba dobták. A rendőrök ott egy zacskóban leltek rá az eltűnt férfi maradványaira. A szakértői vizsgálatok folyamatban vannak, de az megállapítható, hogy a áldozat testét feldarabolták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön jelentette be, hogy elfogta azt a nőt, aki megölte, majd feldarabolta élettársát Budapest XVIII. kerületében.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×