eur:
394.99
usd:
365.94
bux:
65176.08
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Megtalálták az eltűnt szolnoki házaspár holttestét?

Feltehetően a több mint két hete eltűnt szolnoki házaspár holttestére bukkantak a nyomozók kedden - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Szabó Zita elmondta: a bűnügyben nyomozó rendőrök az elmúlt napokban végzett kihallgatások eredményeként kedden egy férfi és egy nő holttestére bukkantak. Az elhunytak személyazonosságának és haláluk okának megállapítása szakértők bevonásával jelenleg is tart.

A 60 éves Baunok István és 61 éves felesége november 17-én tűnt el a szolnoki Kertész úton álló házukból, két személyautójukkal együtt, azóta nem adtak életjelet magukról. A rendőrség eddigi adatai szerint feltehetően a 36 éves nagytarcsai Herczku Szabolcs és az ugyancsak 36 éves újszászi Mészáros Tibor János rabolta el a házaspárt.

Az MTI korábban arról adott hírt, hogy előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság hétfőn azt a férfit, akit a Baunok házaspár eltűnésével kapcsolatban múlt pénteken fogtak el. A férfit emberöléssel gyanúsítják - nyilatkozta az m1 Híradójának a férfi ügyvédje, hozzátéve: fellebbeznek az előzetes letartóztatás miatt.

Tasi Judit azt mondta, nem tudni, milyen bizonyítékok lehetnek, "a hatályos jogszabály nem teszi lehetővé, hogy a védelem a nyomozóhatóság rendelkezésére álló bizonyítékokat megismerhesse".

Az ügyvéd megerősítette: a hétfőn előzetes letartóztatásba helyezett férfi rokoni kapcsolatban áll Mészáros Tiborral, aki ellen - és társával szemben - európai elfogatóparancsot adtak ki a házaspár eltűnése ügyében.

A két férfit a kétmillió forintos nyomravezetői díj ellenére sem fogták még el.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×