A gyanú szerint négyezer eurót kapott Aczél

InfoRádió / MTI
2011. december 1. 14:54
A Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleményében azt írta Aczél Zoltán őrizetbe vételével kapcsolatban, hogy a korábban már gyanúba keveredett S. László és H. Gábor vallomása alapján az edző 4000 eurót vett át, miután a Zalaegerszeg-Siófok (5-3) mérkőzésen az elvárt eredmény született, vagyis legalább két góllal elveszítik a mérkőzést.

Az MLSZ feljelentése nyomán vesztegetés bűntette miatt ismeretlen tettes ellen 2009. decemberében a Nemzeti Nyomozó Iroda előtt indult és a Fővárosi Főügyészség által felügyelt bűntető ügyet - a közélet tisztasága elleni bűncselekményekhez kapcsolódó hatásköri szabályok 2011. áprilisában történt módosítására és az ezzel összefüggő szervezeti változásokra is figyelemmel - 2011. májusában a Legfőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vonta és a további eljárás folytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki. A Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Irodával szoros együttműködésben folytatja.

Ezen nyomozás keretében a Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a tegnapi napon Székesfehérváron - a Videoton-Haladás Magyar Kupa-mérkőzést követően - őrizetbe vették, majd a mai napon gyanúsítottként hallgatták ki A. Zoltánt, mint a Siófok korábbi edzőjét.

A. Zoltánnal szemben két rendbeli gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja merült fel.
A megalapozott gyanú lényege szerint A. Zoltán a 2009. április 21. napján lejátszott Honvéd-Siófok (2-2) Magyar Kupa-elődöntő mérkőzés előtt, mint a Siófok labdarúgócsapatának edzője elfogadta játékosai, S. László és H. Gábor azon ajánlatát, hogy fejenként 3-4000 euró ellenében legalább két góllal elveszítik a mérkőzést. A. Zoltán ekkor azt is megígérte, hogy a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően fogja összeállítani.

Az elkövetői kör végül az A. Zoltán és a játékosok hajlandósága ellenére a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti jogtalan előny kifizetésére nem került sor.

A. Zoltán a 2009. május 23. napján lejátszott ZTE-Siófok (5-3) bajnoki mérkőzés előtt, mint a Siófok edzője elfogadta játékosai, S. László és H. Gábor ajánlatát, miszerint 4000 euró ellenében ő is részt vesz a mérkőzés eredményének olyan befolyásolásában, hogy legalább két góllal elveszítik a mérkőzést.

A. Zoltán tudva arról, hogy a manipulációban játékosként pontosan kik vesznek részt, a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően állította össze. Mivel a mérkőzésen az elvárt eredmény született, a meccs után S. Lászlótól és H. Gábortól átvette az ígért 4000 eurót.

A. Zoltán az őrizetbe vétele és a gyanúsításközlés ellen panaszt jelentett be, vallomást tett, amelyben tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Farkas Dávid összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást