Üzleti vita vezetett a kettős gyilkossághoz

InfoRádió / MTI
2011. augusztus 12. 13:22
Megölte két üzlettársát és magával is végzett egy fővárosi férfi pénteken a XVI. kerületben - közölte Fülöp Valter, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese egy más témában tartott sajtótájékoztatón, a Sziget fesztivál helyszínén, az Óbudai-szigeten.

A bűnügyi helyettes újságírói kérdésre válaszolva elmondta: vita alakult ki az üzletfelek között péntek reggel a XVI. kerületben, egy pékségben. A vita tettlegességig fajult, "kés és fegyver is előkerült", ennek következtében két ember meghalt a helyszínen. A tettes elmenekült az élettársával, de nem sokkal később Fóti úti lakásában felakasztotta magát.

Az elkövető élettársát jelenleg kihallgatják - fűzte hozzá Fülöp Valter.

Mind az elkövető, mind a sértettek magyar állampolgárok voltak - közölte a bűnügyi helyettes. Tájékoztatása szerint az ügy hátteréről később adnak bővebb felvilágosítást.

Az MTI úgy tudja, hogy a két embert a XVI. kerületi Köztársaság útjánál ölték meg; a környéket a helyszínelés miatt lezárták.

Az MTI-nek egy férfi, aki a két áldozatot és a feltételezett elkövetőt is ismerte, azt mondta, hogy a vita során a támadó elővett egy pisztolyt, amely elsült, és a férfi megsebezte magát. A két későbbi áldozat elfutott a helyszínről, de a férfi autóval utánuk ment, és mindkettőjüket leszúrta. A szemtanú közölte, hogy a gépkocsiban ült a támadó élettársa és gyermeke is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szabó Gergõ összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást