Nem kábítószerárus lőtt Kecskeméten

InfoRádió / MTI
2010. szeptember 6. 19:28
Kecskeméten mégsem kábítószerárus lőtt meg két 17-18 éves fiatalt - pontosította korábbi tájékoztatását a térfigyelő kamerák felvétele alapján a rendőrség.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: a fiatalok egyikük nagyapjának pisztolyával játszottak a színház egyik oldalsó bejárata közelében, amikor a fegyver elsült. Mihályné Bornemisza Eleonóra közölte: az egyik fiú súlyosan, társa könnyebben sérült meg. A két fiatalt kórházba vitték, a súlyos sérültet meg kell műteni. A fiúk korábban azt állították, hogy egy kábítószerárus lőtte meg őket, aki drogot kínált eladásra, de visszautasították.