Furcsa dolgok kerültek elő a pelenkából

InfoRádió / MTI
2010. augusztus 28. 10:55
Pelenkába rejtették hamis okmányaikat az éjszaka Röszke közelében elfogott határsértők; a három felnőttből, két fiatalkorúból és két gyerekből álló csoportra hőkamera segítségével figyeltek fel a határrendészek - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton.

Tuczakov Szilvána tájékoztatása szerint a hét afgán állampolgár az igazoltatás során magyarországi tartózkodásra jogosító érvényes okmányt nem tudott felmutatni, de az egyik gyermek pelenkájából a határsértők nevére kiállított hamis okmányok kerültek elő.

Az ügyben közokirat-hamisítás gyanújával büntetőeljárás indult, a határsértés miatt pedig idegenrendészeti eljárás - tette hozzá az őrnagy.