eur:
394.77
usd:
370.38
bux:
65321.98
2024. április 19. péntek Emma

Készültek brutális tettükre a fiatalkorú gyilkosok

Készült a tettére és előre kitervelten végzett 16 éves áldozatával a hajdúnánási gyilkosság két fiatalkorú elkövetője - közölte a nyomozás adatai alapján a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője. A kriminológus szerint egyre brutálisabbak a fiatal bűnözők.

A 14 és a 16 éves fiúk augusztus 18-án játszani hívták a Keleti-főcsatorna egyik stégjére az áldozatot, majd egy otthonról hozott késsel előbb elvágták a nyakát, majd hátba szúrták - mondta Tóth Ferenc rendőr alezredes.

Félelemből öltek?

Az egyik elkövető vallomása szerint áldozatuk korábban halálosan megfenyegette őket, ebbéli félelmükben gondolták úgy, hogy megölik - közölte az alezredes.

Tóth Ferenc hozzátette: a két fiú önként vallotta be a gyilkosságot, a nyomozásban végig együttműködőnek bizonyultak. A rendőrség azután kezdte el a meggyilkolt fiú felkutatását, hogy édesanyja bejelentette eltűnését. Ezt követően került képbe a két tettes is, akik barátságban voltak az áldozattal - ismertette.

Miután a két gyanúsított részletesen elmesélte a történteket - folytatta Tóth Ferenc - a rendőrség búvárok, tűzoltók és speciális mentők bevonásával kezdte meg a holttest keresését.

A fiú hátába a csaknem 20 centiméteres pengehosszúságú konyhakést a markolatig beleszúrták, védekezésre az áldozatnak esélye sem volt.

Az elkövetőkről szólva elmondta: mindketten büntetlen előéletűek, és családi helyzetük sem mondható rossznak. Annyi biztos - tette hozzá -, hogy készültek a tettükre, illetve egyikük vallomása alapján nyereségvágy is szóba jöhet indítékként.

A fiúk egyáltalán nincsenek tisztában tettük súlyával - hangsúlyozta Tóth Ferenc. A gyanúsítottak jelenleg előzetes letartóztatásban vannak.

Terjed a butalítás

Egyre brutálisabbak a fiatalkorú elkövetők, a bűncselekmény elkövetésekor pedig gyakran megjelenik a kés - mondta el az InfoRádiónak Gyurkó Szilvia.

A kriminológus hozzátette: az esetek nagy részében vagyon elleni bűncselekményeket követnek el a fiatalok. Az elkövetők között egyre több a nő.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×