eur:
393.87
usd:
365.14
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Csepeli kettős gyilkosság: vádemelést javasol a rendőrség

Befejezte a nyomozást a rendőrség a csepeli kettős emberölés ügyében - közölte a BRFK. A vizsgálat alatt keletkezett iratokat a BRFK Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya vádemelési javaslattal a Fővárosi Főügyészségnek küldi meg.

A Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya befejezte a nyomozást az 53 éves K. Tamás és a 37 éves D. Gábor ellen több emberen elkövetett emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárásban.

A gyanú szerint K. Tamás és D. Gábor 2009. január 7-én 18 óra 40 perc körül jelent meg Csepelen, egy Széchenyi utcai oktatási intézmény egyik irodájában, azzal a céllal, hogy az iskolaigazgatóval találkozzanak. A megbeszélésen - amely D. Gábor beosztásából történő felfüggesztésről, továbbá K. Tamás felmondásáról és személyes tárgyainak átadásáról folyt - jelen volt az iskola egyik tanára is.

A tárgyalás során K. Tamás egy maroklőfegyverrel több lövéssel megsebesítette az igazgatót és a tanárt, akik olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették. A cselekményt követően D. Gábor az iskola beltéri kamerarendszerének felvételeit rögzítő számítógépet magához vette és azt elrejtette abból a célból, hogy a felvételek ne juthassanak a hatóság birtokába. A bűncselekményt követően K. Tamás maga is sérülést szenvedett, amikor is saját kezét lőtte meg.

E cselekmények alkalmasak K. Tamás vonatkozásában több emberen elkövetett emberölés bűntett, míg D. Gábor vonatkozásában ugyanezen bűncselekmény bűnsegédként történő elkövetésének megállapítására - áll a közleményben.

A nyomozók megállapították azt is, hogy az elkövetett bűncselekmény hátterében az iskolaigazgató és D. Gábor között kialakult konfliktus állt. Az igazgató szerint ugyanis D. Gábor az iskola gazdasági igazgatójaként, tevékenységének ellátása közben sikkasztott az iskola vagyonából, amelyet a sértett a bűncselekmény napján jelzett is a rendőrség felé.

Ebben az ügyben a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya folytatja az eljárást csalás, sikkasztás és magánokirat-hamisítás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt D. Gábor és az iskola egy másik alkalmazottja, K. Ildikó ellen. A gazdasági bűncselekmények ügyében is megkezdődött az iratismertetés.

A rendőrök szerint a nyomozás során minden kétséget kizáróan sikerült bizonyítani, hogy a D. Gáborral együtt érkező K. Tamás, az iskola biztonsági őre a nála lévő maroklőfegyverrel lőtte le a sértetteket D. Gábor jelenlétében, majd a helyszínt megváltoztatva igyekeztek az árulkodó bizonyítékoktól megszabadulni. Míg D. Gábor az iskola belső kamerafelvételeit tüntette el, addig K. Tamás megpróbálta a kiérkező rendőröket félrevezetni. Azzal viszont egyikük sem számolt, hogy a megbeszélést a tanár teljes egészében diktafonra rögzíti. Ez a bizonyíték az eljárás során visszavonhatatlan és megkérdőjelezhetetlen - írták.
A nyomozás idején több mint félszáz tanút hallgattak meg, hét szakértő (orvos-, nyom-, elme-, hemogenetikus-, hangtechnikai-, informatikai- és fegyverszakértő) adott szakvéleményt.

K. Tamás nem kívánt vallomást tenni. D. Gábor ténybeli beismerő vallomást tett, azonban azzal védekezett, hogy a cselekménynél nem volt a helyiségben és a bizonyítékot K. Tamás által fenyegetve tüntette el. Jelenleg mindkét gyanúsított előzetes letartóztatásban van.

A nyomozás alatt keletkezett iratokat - az iratok ismertetését követően - BRFK Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya vádemelési javaslattal a Fővárosi Főügyészségnek küldi meg.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×