Elfogták a bélyeggyűjtő-gyilkosság gyanúsítottjait

InfoRádió / MTI
2010. augusztus 10. 13:40
Elfogta a rendőrség azt a három személyt, köztük egy fiatalkorú lányt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a múlt héten megöltek egy 83 éves bélyeggyűjtőt a főváros VII. kerületében, a Damjanich utcában.

Fülöp Valter a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese elmondta: nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsították meg a két férfit és a lányt, de vizsgálják azt is, hogy az előre kiterveltség, illetve a különös kegyetlenség minősítése megállapítható-e.

Szigeti József, a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályának vezetője közölte: az idős, zárkózott sértett halálát fulladás okozta. A gyilkosság pontos körülményeiről a rendőrök nem beszéltek, csak annyit árultak el, hogy a férfit a tettesek bántalmazták is.

Fülöp Valter utalt arra, hogy a szomszédok találtak rá az idős férfi holttestére. Hozzátette: az életvédelmi osztály munkatársai bravúros gyorsasággal derítették fel a bűncselekményt, hétfőn elfogták a 26 éves és a 30 éves férfit, továbbá 17 éves társukat.

Kitért arra, hogy a lány a kora miatt legfeljebb 15 éves szabadságvesztésre ítélhető, míg társai akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethetőek.

Szigeti József elmondta: a szerény körülmények között élő, gyermekkora óta bélyeggyűjtéssel foglalkozó férfi ismeretségi körét feltérképezve jutottak el S. Anitához és S. Józsefhez, akiket végül egy Bartók Béla úti munkásszállón fogtak el.

A nyomozók gyanúját erősítette az is, hogy a két fiatal kábítószer-fogyasztó, elfogásukkor is találtak náluk erre utaló nyomokat, továbbá az idős sértett lakásából származó bélyegeket is.

Az alezredes kifejtette: nemcsak bélyegek tűntek el a lakásból, információik szerint két videokamerának is nyoma veszett, s a rendőrök csak az egyiket találták meg, a másikat értékesíthették az elkövetők.

A két gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését és megnevezték G. Istvánt, aki szintén részt vett abban. A férfit ugyancsak elfogták hétfőn.

Mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatását kezdeményezik, a fiatalkorú elkövető miatt a gyermek- és ifjúságvédelmi osztály veszi át a nyomozást.

Hanganyag: Farkas Dávid


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Damjanich utcai gyilkosság
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást