eur:
392.83
usd:
367.92
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Kiskorú rablót fogtak el a rendőrök Kunmadarason

Egy óra alatt elfogták a rendőrök azt a 15 éves fiút, aki súlyos sérülést okozva kifosztott egy idős nőt vasárnap Kunmadarason - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Veres Éva tájékoztatása szerint az idős helybeli kerékpárost szándékosan ellökte a mellette haladó másik biciklis. A 73 éves asszony a kerékpárjával együtt az árokba zuhant, eközben a kosarából kirepült a pénztárcája; azt az elkövető felkapta és azonnal kereket oldott - tette hozzá a sajtóreferens.

Hangsúlyozta: a rendőrök alig egy óra leforgása alatt előállították a 15 éves gyanúsítottat, akit őrizetbe vettek.

A nőt a mentők nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel, csuklótöréssel szállították kórházba - közölte Veres Éva.

Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×