Nem unatkoznak a rendőrök a Hungaroringen

InfoRádió / MTI
2010. július 31. 10:47
Tizenkét személyt állítottak elő a rendőrök a Hungaroringen, ötöt azért, mert nem tudta igazolni személyazonosságát, hetet pedig bűncselekmény gyanúja miatt. Büntetőfeljelentést két esetben tettek.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: egy autóvezetőt kábítószer-fogyasztás és -terjesztés gyanúja miatt vonnak felelősségre.

A sofőrt és autójának három utasát azért állították elő a rendőrök, mert a vezető ittas volt, és feltehetően kábítószert is fogyasztott. Mind a négyüket vér- és vizeletvételre állították elő.

A másik büntetőfeljelentés is egy alkoholt fogyasztó vezető esetében történt, a sofőr ugyanis annyira ittas volt, ami már kimeríti a bűncselekmény kategóriáját - tájékoztatott a sajtóügyeletes.

A rendőrség közleménye szerint pénteken két taxist is előállítottak a Ring területén. A két férfi hamisított, behajtásra feljogosító matricát használt. A lefoglalt bizonyítékok alapján okirathamisítással gyanúsítják őket.

Tiltott kéjelgés miatt fejenként 80 ezer forint pénzbírsággal sújtott két nőt a rendőrség, szintén a Hungaroring területén.

A Formula-1 Magyar Nagydíj idején, augusztus 2-ig ideiglenes rendőrőrs működik Mogyoródon, a Hungaroring főbejáratával szemben. Az állampolgárok a helyszínen és telefonon is megtehetik bejelentéseiket, a külföldi vendégek gondjainak kezelésében tolmácsok segítik a rendőröket.