Magyarországi korrupció gyanújával vizsgálódnak a Porr ellen

InfoRádió / MTI
2010. július 28. 19:39
Kenőpénz fizetésének gyanújával folyik vizsgálat Ausztriában a Porr építési vállalat ellen, többek között egy magyarországi tanácsadói szerződéssel összefüggésben - írta szerdán a Falter című osztrák hetilap.

A lap értesülése szerint az osztrák ügyészség több olyan kifizetést is vizsgál, amelyet a Porr egy osztrák lobbista, Peter Hochegger Astropolis nevű vállalatának teljesített. Az egyik ilyen számla egy 25 ezer eurós - mintegy hétmillió forint - , magyarországi autópálya-építéssel kapcsolatos tanácsadói szerződésről szól.

A Porr visszautasította a vesztegetés vádját és kijelentette, hogy a 25 ezer eurós összeg kifizetése sem az osztrák, sem a magyar jogot nem sértette.

Az osztrák ügyészség elhárította a sajtó érdeklődését, azzal az indoklással, hogy folyamatban lévő ügyről nem nyilatkoznak.

A Falter egy Ausztriában közel egy éve húzódó, nagyszabású korrupciós üggyel összefüggésben reppentette fel a Porr elleni vizsgálatok hírét. Hochegger és egy másik lobbista, Walter Meischberger tavaly ősszel önfeljelentést tett az osztrák adóhatóságnál, amiért nem fizették be az adót a 2004-ben a Buwog állami ingatlankezelő privatizációjakor kapott tízmillió eurós tiszteletdíjuk után.

A hetilap a birtokába került nyomozási iratokra hivatkozva azt írta, hogy a Buwog-ügy mellett immár Meischbergernek és Hocheggernek a Porrtól kapott egyes tiszteletdíjait is vizsgálja az ügyészség.

A Falter értesülése szerint Hochegger a 25 ezer euróval kapcsolatban azt mondta a vallomásában, hogy a Porr "tudni akarta, milyen a hangulat a magyar kormányban a beruházások terén", ezért ő "kutatással bízott meg több embert".

A cikk szerint Horst Pöchhacker, az építőipari vállalat volt vezetője azt állította, "elszámolási gond" volt a cég és a magyar bürokrácia között, egy autópálya-projekttel kapcsolatban több millió euró honorárium kinnlévőségük volt "rossz tárgyalási alap" miatt. A 25 ezer eurós kifizetés hatására "hirtelen létrejött a tárgyalókészség". "Néha egyszerűen csak úgy hiszem, hogy valaki a kapcsolatai révén hatást tudott elérni" - fogalmazott.

Időpontot nem jelölt meg a Falter a kifizetéssel kapcsolatban.

Az akkori pénzügyminiszterhez, Karl-Heinz Grasserhez közel álló Meischberger és Hochegger összesen egyszázalékos jutalékot kapott a Buwog privatizációjakor. Önfeljelentésük nyomán az ügyészség mások mellett a volt miniszter ellen is nyomozást indított, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanújával. A Cipruson bejegyzett Astropolis cég neve a Buwog-vizsgálatban is felmerült, a bécsi ügyészség az ottani hatóságoktól betekintést kért a cég számláiba.