Új szereplők kerülhetnek elő a Kulcsár-ügyben

Infostart
2010. július 27. 18:07
Elkerülték a felelősségre vonást a Kulcsár-ügy haszonélvezői, éppen ezért előfordulhat, hogy a megismételt eljárásban új nevek jönnek elő - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában a K and H Equities Rt. egykori üzletkötője, Kulcsár Attila. A férfi ellen több milliárd forintos sikkasztás és más bűncselekmények elkövetése miatt emeltek vádat 2005-ben.

A K and H Equities egykori brókere a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta: a brókercégnél történtek nincsenek tisztázva. Hozzátette: ki kell, hogy derüljön, kik voltak a konkrét tranzakciók haszonélvezői. Szerinte voltak olyan ügyfelek, akik sok pénzt kaptak, holott nem is voltak az ügy károsultjai.

A nem jogerősen nyolc év börtönre ítélt férfi a lapnak arról is beszélt, hogy az új elsőfokú eljárás az eddig fel nem tárt igazságról fog szólni, hamarosan kiderül, kik voltak ennek az ügynek a tényleges haszonélvezői.

Az egykori üzletkötő azt mondta, hogy továbbra is vállalja a felelősségét a tetteiért, együttműködik a hatóságokkal. Szerinte a rossz védekezési stratégia is felelőssé tehető azért, hogy 2008-ban megalapozatlanul, illetve tévesen ítélték el. Mint ahogy azt már a Fővárosi Ítélőtáblán is hangsúlyozta, az ügyet nem, illetve csak annak egyharmadát felderítették fel. Erre alapozva hozott ítéletet a bíróság. Sokan elkerülték a felelősségre vonást, de ez a helyzet, szerinte, megváltozhat.

Kulcsár Attila megalapozatlannak tartja a brókercég vele szemben fenntartott milliárdos követeléseit, ugyanis véleménye szerint nem az ő magatartása miatt kellett megtéríteni a károkat.

Azt is megalapozatlannak tartja, hogy a tranzakciókban közreműködő ügyfelek kimaradtak az eljárásból, vagy csak tanúként hallgatták ki őket. Utalt arra, hogy a fellebbviteli főügyész átiratában felhívta a figyelmet: nem tisztázott, kik voltak az úgynevezett részcselekmények kedvezményezettjei, akikhez a pénz került.

Kulcsár Attila azt mondta, hogy feltárta és feldolgozta, ügyfelenként kikhez mekkora összegek kerültek jogosulatlanul. Azt mondta, az ügynek 180-200 nyertese van. Nekik százmilliós vagy milliárdos nagyságrendű összegek jutottak.

Véleménye szerint az ügyet a kezdeti szakasztól félrenyomozták, de ezt nem tudatosan tették. Hozzátette: nem lesz könnyű dolga a bíróságnak az új eljárásban, mert ahhoz, hogy kiderüljön az igazság, minden egyes ügyfélnek minden egyes tranzakcióról ismét kell nyilatkoznia.

Kulcsár Attila ügyében Fővárosi Ítélőtábla május 27-én megalapozatlanság és súlyos eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság két évvel ezelőtti elsőfokú ítéletét, és új eljárásra utasított a 2003-ban kipattant brókerbotrány ügyében, amelyben 1998 és 2003 közötti cselekmények miatt emelt vádat az ügyészség Kulcsár Attila és társai ellen.

A bíróság egy korábbi közleménye szerint az ügyet öttagú tanács tárgyalja majd. Várhatóan 2010. november végén, illetve december elején kezdi a megismételt eljárás lefolytatását, amennyiben az ügyészség nem módosítja az alapügyben képviselt vádat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást