Előzetes letartóztatásba helyezték a gyerekgyilkos apát

InfoRádió / MTI
2010. július 13. 16:54
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Bíróság kedden azt a dunaharaszti férfit, aki vasárnap olyan súlyosan bántalmazta gyermekét, hogy az a kórházban belehalt sérüléseibe - közölte a tárgyalást követően a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Kovács V iktória hozzátette, hogy az előzetes letartóztatást a rendőrség kezdeményezte, miután vasárnap este kihallgatták, majd őrizetbe vették az apát. A férfit halált okozó testi sértéssel gyanúsítják.

A sajtóügyeletes azt mondta: a történtekről egyelőre annyi tudható, amennyit a megyei rendőr-főkapitányság hétfői közleményében nyilvánosságra hozott. Eszerint Dunaharasztiban vasárnap délután egy 45 éves férfi olyan súlyosan bántalmazta fiát, hogy a gyermek a gyors orvosi beavatkozás ellenére a kórházban meghalt.

A férfit még aznap kihallgatták, ám vallomásának részleteiről - nyomozati érdekekre hivatkozva - a rendőrség egyelőre nem ad tájékoztatást.

Kovács Viktória nem kommentálta, s nem is erősítette meg a Blikk kedden közölt értesülését, amely szerint a 11 éves fiú "halálos fenyítését nevelőanyja és a nő apja végignézte". A napilap rendőrségi információkra hivatkozva azt írta: a férfi gyanúsítotti kihallgatásán azzal indokolta tettét, hogy "fia hasba rúgta a mostohaanyját, ezért akarta megfegyelmezni". A cikk szerint végül az idős ember hívta ki a mentőket.