eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Autós üldözés Budapesten - elrendelték két férfi letartóztatását

Elrendelte a bíróság vasárnap az előzetes letartóztatását annak a két férfinak, akiket autós üldözés után fogtak el a fővárosban még csütörtökön.

A lopás és más bűncselekmények miatt a két férfi ellen indult büntetőügyben 30 napra rendelte el a Pesti Kerületi Bíróság az előzetes letartóztatást, elsősorban azzal az indokkal, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyása esetén fennáll a szökés, illetve az eljárás megnehezítésének veszélye. A bíróság szerint az egyik férfi esetében az is megalapozottan feltételezhető, hogy bűncselekményt követne el, ez a döntés már jogerős - tájékoztatott honlapján a Főváros Bíróság.

A BRFK korábban azt közölte: hivatalos személy elleni erőszak és gépkocsilopás miatt kell felelnie a két férfinak, akik elmenekültek egy csütörtöki rendőri igazoltatás elől, és két figyelmeztető lövés hatására sem álltak meg.

A rendőrök csütörtök kora délután egy lopott rendszámú Ford típusú terepjárót akartak ellenőrizni a XIX. kerületi Vak Bottyán utcában, de a jármű vezetője elhajtott. A rendőrök üldözőbe vették a járművet, majd a megállítása érdekében más rendőrautókkal elállták az útját az Üllői úttal párhuzamos József Attila utca és az Árpád utca kereszteződésénél. A terepjáró azonban áttört az "záron", és a leadott figyelmeztető lövések ellenére tovább menekült. Két sarokkal távolabb, a Zrínyi utcánál a három férfi a járművet hátrahagyva gyalogosan elmenekült, két elkövetőt elfogtak. A még szökésben lévő Duka Levente ellen országos elfogatóparancsot adtak ki.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×