Sikkasztás miatt előállították Monok polgármesterét

InfoRádió / MTI
2010. április 14. 15:26
Jelentős értékű sikkasztás megalapozott gyanúja miatt szerdán előállították Szepessy Zsoltot, az Összefogás párt elnökét (Monok polgármesterét) a rendőrök - értesült a hvg.hu.

A hírportál információi szerint a polgármester a személygépkocsijára vonatkozó lízingszerződésben foglaltaknak nem tett eleget, nem fizette a részleteket, ezért a cég vele szerződést bontott. Szepessy Zsolt azonban a felszólítás ellenére nem szolgáltatta vissza a járművet.

A borsod megyei rendőrség emiatt kedden elrendelte a jármű körözését. Szepessy Zsolt szerdán a rendőrkapitányság épülete elé, tiltott helyre parkolt, ekkor a rendőrök előállították és kihallgatták, a járművet pedig lefoglalták - értesült a hvg.hu.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI kérdésére sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az információt.

Korábban a rendőrség azt közölte, hogy egy 41 éves férfi szerdán a főkapitányság épületében tartózkodott, s a járművel a főbejárat előtt parkolt le. A nyomozók a férfit előállították, gyanúsítotti kihallgatását megkezdték, a gépkocsit lefoglalták, mert nem fizette a részleteket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szépvölgyi István összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást