eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Öt kilogramm heroint foglalt le a Nemzeti Nyomozó Iroda

Öt kilogramm heroint foglalt le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két vietnami férfitól, az ezt követő házkutatás során pedig további 200 gramm heroin, 100 gramm marihuána, és mintegy 10 millió forint készpénz került elő - közölte az NNI.

A vietnami férfiakat két héttel ezelőtt a X. kerületben, az utcán fogták el, a heroint a helyszíni átvizsgálás során találták meg. Az Országos Rendőr-főkapitányság terrorelhárító szolgálatának munkatársai még aznap, szintén a X. kerületben, egy szerb férfit is elfogtak, aki az NNI szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy ő adta a vietnamiaknak a kábítószert - olvasható a közleményben.

Az elfogások után házkutatást tartottak a nyomozók, ekkor került elő további 200 gramm heroin, illetve 100 gramm marihuána, valamint 10 millió forint készpénz.

A gyanúsítottakat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte - közölték.

Az NNI szerint az ügy összefüggésbe hozható egy másik, 2009 novemberi esettel is, amikor négy vietnami férfinél négy kilogramm heroint találtak. A két ügyben összesen kilenc kilogramm kábítószert foglaltak le a rendőrök, annak piaci értéke 40 millió forint, de a fogyasztóknak 100 millió forintért értékesíthették volna.

Az NNI a közleményben kitért arra is, hogy a gyanú szerint a bűncselekményeket mindkét ügyben szervezett kereteken belül hajtották végre.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×