Leszámoláshoz vezetett az üzleti vita

Infostart
2010. március 2. 09:20
Négy embert előzetes letartóztatásba helyeztek, miután egy szállítmányozási ügy során az egyik érintett csoport tagjai egy gyáli családi házban randalíroztak és bántalmazták az ott lévőket - számolt be az InfoRádiónak a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztályának vezetője.

Egy üzleti vita miatt robbant ki háború két csoport között - közölte az InfoRádióval Blitz Miklós alezredes. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztályának vezetője kifejtette: január elején egy 15 fős csoport érkezett Gyálra, egy családi házba betörve bántalmazták azt ott tartózkodókat, összetörték a berendezést, és a kocsik kerekeit kiszúrták.

A feljelentés után elkezdődött a nyomozás, és február 10-án a terrorelhárító szolgálat segítségével három embert fogtak el. Később további személyeket fogtak el, míg néhányan maguktól vonultak be a rendőrségre. Most összesen négyen vannak előzetes letartóztatásban, hárman házi őrizetben, két ember ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki - közölte az alezredes, és hozzátette, szinte mindenki büntetett előéletű az érintettek közül.

A rendőrség adatai alapján egy több millió forintos szállítmány rendelkezési joga felett vitázott össze a két csoport, ami a leszámoláshoz vezetett - emelte ki Blitz Miklós.

Hanganyag: Farkas Dávid


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást