Tovább dagad a BKV-botrány: Regőczi Miklós is előzetesbe került

InfoRádió / MTI
2010. február 16. 17:56
A Fővárosi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte Regőczi Miklóst, a BKV volt kommunikációs vezérigazgató-helyettesét - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden.

A bíróság azzal indokolta a volt BKV-s vezető előzetes letartóztatásba helyezését, hogy a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye oly mértékű lehet, amit csak letartóztatással lehet kiküszöbölni - tette hozzá Skoda Gabriella.

Francsics Imre, Regőczi Miklós ügyvédje az MTI-nek megerősítette, hogy védencét a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Az első fokon eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság február 5-én rendelte el Mesterházy Ernő fővárosi főtanácsadó és Zelenák Tibor volt kommunikációs főosztályvezető előzetes letartóztatását, Regőczi Miklóst pedig házi őrizetbe helyezte. A döntés akkor nem volt jogerős, mivel az ügyészség - amely Regőczi esetében is előzetes letartóztatást kezdeményezett - fellebbezett a döntéssel szemben, ennek adott most helyt a bíróság.

Regőczi Miklóst - Zelenák Tibor, volt kommunikációs főosztályvezetővel együtt - február 3-án vette őrizetbe a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Akkor a volt vezérigazgató-helyettest hűtlen kezelés miatt hallgatták ki a nyomozók, akik szerint Regőczi Miklós 12 cég vonatkozásában mintegy 81 millió forint, Zelenák Tibor pedig 6 cég vonatkozásában több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a közlekedési társaságnak.

Regőczi Miklóst és Zelenák Tibort januárban Horváth Éva, Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes szóvivőjének fiktív foglalkozásával is meggyanúsították. A nyomozók szerint a volt szóvivő 2008. február 1. és 2009. szeptember 18. között úgy vett fel a BKV-tól összesen 24 millió forint munkabért, prémiumot és jutalmat, hogy azért ténylegesen nem végzett munkát.