eur:
393.88
usd:
365.12
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Szökni próbált a gyilkossággal gyanúsított rendőr

Kihallgatás közben szökni próbált, kiugrott az ablakon és súlyosan megsérült szombat hajnalban az a rendőr, akit gyilkossággal gyanúsítanak - erősítette meg az MTI információját az ügyészség.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épületének egyik második emeleti helyiségéből vetette ki magát a gyanúsított, és súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket, medencecsonttörést szenvedett, kórházba szállították és megműtötték - mondta a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Az ügyészség vizsgálja az eset körülményeit, és annak eredményéről tájékoztatja a nyilvánosságot - fűzte hozzá Skoda Gabriella.

A csütörtök reggel a fővárosi XVIII. kerületi Csontváry Kosztka Tivadar utcában elkövetett gyilkossággal összefüggésben négy embert gyanúsított meg az a Budapesti Nyomozó Ügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel, egyikük a bűncselekmény elkövetésekor a BRFK X. kerületi kapitányságának állományába tartozó hivatásos rendőr volt, akinek szolgálati viszonyát azonnali hatállyal megszüntette a budapesti főkapitány.

A kihallgatás során három gyanúsított vallomást tett, és a gyanúsítás ellen nem élt panasszal, a volt rendőr volt az, aki megtagadta a vallomástételt - közölte a szóvivő.

A nyomozó ügyészség kezdeményezi az őrizetben lévő négy gyanúsított előzetes letartóztatását.

Az eddig nyilvánosságra került információk szerint csütörtökön a XVIII. kerületben egy arab származású férfit öltek meg, akinél sok pénz volt. A férfira két bukósisakot viselő ember támadt rá, egyikőjük egy lövést adott le a dulakodás közben. Az áldozat a helyszínen belehalt sérüléseibe, a támadók robogóval távoztak a tetthelyről.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×