eur:
393.72
usd:
364.77
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Felmentették Szegeden a késsel gyilkoló nőt

Jogerősen felmentette a halált okozó testi sértés vádja alól pénteken a Szegedi Ítélőtábla azt 38 esztendős kisteleki nőt, aki még 2008 nyarán halálosan megsebesítette egy rátámadó idős férfiismerősét.

A mezőgazdasági munkákból élő, alkoholfüggő vádlott a bűncselekmény elkövetése előtt nyolc-tíz évvel ismerkedett meg a szintén rendszeresen italozó későbbi sértettel. A nő gyakran kisebb összegeket kért kölcsön a 74 éves férfitól.

2008. június 23-án a vádlott délben kelt föl, majd betért Kistelek egyik kocsmájába, ahol fröccsöket ivott, pénze azonban elfogyott, ezért elment a sértetthez, hogy újra kölcsön kérjen. Nem találta otthon a férfit, így keresésére indult, végül egy kocsmában bukkant rá. Itt együtt folytatták az italozást, majd a férfi lakására mentek.

A lakásban a sértett szidalmazni kezdte a vádlottat, seprűnyéllel és piszkavassal támadt a nőre, aki ezeket az eszközöket elvette a sértettől. Ekkor a férfi felvett egy 70-100 centiméter hosszú tömőfát. Amikor ezt a vádlott meglátta, felkapott egy konyhakést és felszólította a sértettet, hogy engedje őt elmenni, különben megszúrja. A férfi ennek ellenére megpróbálta megütni a vádlottat, de ütése nem talált, a második csapás azonban már elérte a nő fejét, s vérző sebet okozott. Ezt követően a sértett újra ütni akart, de nő a hasán megszúrta a férfit. A vádlott ezután a kést a sértett testéből kihúzva ismét szúrt, de a penge fennakadt a sértett ruházatán.

A vádlott ezután a kést eldobta, a sértettet ellökte, és kerékpáron távozott. Az idős férfihoz a szomszédok hívtak mentőt, a szegedi traumatológián életmentő műtétet hajtottak végre rajta, ennek ellenére három nappal később meghalt.

A vádlottat a cselekmény után néhány órával egy kocsmában fogták el a rendőrök.

A táblabíróság döntése szerint a vádlott jogos védelmi helyzetben cselekedett, és ennek során az arányosság határát sem lépte túl. Mivel az elsőfokú ítélet elmarasztaló volt a vádlottra nézve - felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtották -, a másodfokú pedig felmentette a vád alól, lehetőség nyílt fellebbezésre. Azonban ezzel az ügyész - aki a másodfokú tárgyaláson maga is a vádlott felmentését indítványozta - nem élt, így az ítélet jogerőre emelkedett.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×