Rablópárost fogtak a rendőrök - képek

Infostart
2009. december 8. 12:34
Gyorsan elfogták azt a két férfit, akik több millió forintot raboltak el Budapesten - közölte a BRFK honlapján.

Múlt kedden a főváros XII. kerületében a BRFK gépkocsizó szolgálatot ellátó akciósai a Hajnóczy utcában az egyik lakóházból segélykiáltást hallottak. A házból két férfi rohant ki az utcára és a Városmajor irányába futott. A kapu ismét kinyílt és egy vérző, segítségért kiáltó férfi szaladt ki.

Az akciósok a két menekülő férfi után rohantak, majd gyorsan elfogták őket. Egyiküknél volt a sértett aktatáskája, a benne lévő több millió forint hiánytalanul meglett.

A sértett elmondta, hogy a készpénzt egy órával a támadás előtt vette fel egy fővárosi bankban, majd a XII. kerületi címre vitte volna. A lakóházba lépve a két férfi rátámadt, ököllel többször megütötték, a kezéből kitépték a pénzzel teli aktatáskát, majd elmenekültek. A mentőszolgálat munkatársai a sérült férfit kórházba szállították.

Az egyik elkövető kihallgatása során elmondta, kitől kapták a tippet, hogy a sértett nagy összegű készpénzzel érkezik a Hajnóczy utcai címre. Az Észak-budai Bűnügyi Régió munkatársai a 37 éves férfit még aznap délután a XI. Etele téren elfogták

A tetten ért támadókról az akciósok még a helyszínen megállapították, hogy egyiküket a Budai Központi Kerületi Bíróság garázdaság miatt, társát a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság lopás miatt körözte.

Az őrizetbe vett támadók, valamint a tippadó férfi előzetes letartóztatását az illetékes bíróság elrendelte, velük szemben a további eljárást - fogva tartásuk foganatosítása mellett - az Észak-budai Bűnügyi Régió folytatja le.