Olaszliszkai ítélet: "Nincs bocsánat"

InfoRádió / MTI
2009. november 13. 13:16
"Nincs bocsánat, számomra nem hoz enyhülést az ítélet, hiszen egy gyerekem volt" - reagált az Olaszliszkán meggyilkolt Szögi Lajos édesapja a Debreceni Ítélőtábla pénteken kihirdetett jogerős ítéletét követően a helyszínen a sajtónak.

A láthatóan megtört idős Szögi Lajos szerint nem került mindenki a bíróság elé, unokája ugyanis, aki a helyszínen szemtanúja volt a gyilkosságnak, azt mondta, hogy sokkal többen voltak.

Az elítélteknek annyit kívánt: 10 percig éljék át azt a szenvedést, amit a fiának okoztak.

Helmeczy László, a sértett jogi képviselője kimagasló szakmai színvonalúnak nevezte a táblabíróság ítéletét. Ugyanakkor a sajtónak elmondta: ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz annak érdekében, hogy más elkövetők is bíróság elé kerüljenek, és polgári peres eljárással próbálja a sértett családjának kárigényét érvényesíteni.

Kifogásolta, hogy eddig egyetlen roma szervezet sem sietett Szögi Lajos özvegye és árván maradt három gyermeke megsegítésére.