Hármas gyilkosság Tompán

InfoRádió / MTI
2009. november 5. 08:30
Hármasgyilkosság történt Tompán - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Nyíkos Tamás. Az ügyben több emberen elkövetett emberölés miatt indítottak eljárást, a részletekről a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem nyilatkozik.

A baon.hu megyei hírportál arról számolt be, hogy a házaspárt és lányukat egy Tompához közeli tanyán ölték meg, még szerda délután. Információik szerint egy nő kereste a családját, de csak 65 éves apját találta meg, vérbe fagyva. A helyszínre hívott körzeti orvos megállapította a halál beálltát és azt, hogy bántalmazásba halt bele a férfi.

Értesítették a rendőrséget, majd elkezdték keresni a férfi 63 éves feleségét és 41 éves lányát. A két nőre a tanyához tartozó istállóban, egy személyautó csomagtartójában találtak rá, ők is bántalmazás miatt vesztették életüket. A hírportál úgy értesült, hogy a tettes elvitte a család autóját.

Meg nem erősített információk szerint a férfit agyonverték, a két nőt pedig leszúrták.

Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta: a rendőrség az elkövetés módjáról, illetve az eszközről a nyomozás érdekében nem nyilatkozik.

Hozzátette, hogy az ügyben több emberen elkövetett emberölés miatt indítottak eljárást ismeretlen személy ellen, a nyomozásba szakértőt is bevontak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Belágyi Mihály polgármester
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Nyíkos Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást