Termálfürdők öltözőiben fosztogató bandát fogott el a rendőrség

InfoRádió / MTI
2009. október 28. 16:47
Elfogta a rendőrség azt a tolvajbandát, amely az év eleje óta fosztogatta országszerte a termálfürdők öltözőszekrényeit.

Szegedi Zoltán nyomozásvezető elmondta: az elkövetők összesen több millió forint kárt okoztak a vendégeknek.

A pápai rendőrkapitányság hadnagya közölte azt is, hogy a banda három tagja megfigyelte az öltözőkben, hogy ki rak be a szekrényekbe értékesebb tárgyakat, majd az ajtókat felfeszítve többnyire készpénzt, ékszert, telefont és bankkártyát vittek el.

A pápai rendőrség az október 23-ai hosszú hétvége előtt a város fürdőjében lévő kamerák felvételei alapján fényképeket és tájékoztatót küldött az ország valamennyi termálfürdőjébe, majd ezek segítségével a fővárosi Széchenyi fürdőben fogták el a tetteseket, akik egyebek mellett Budapesten, Pápán, Győrben, Siófokon, Esztergomban, Mezőkövesden és Füzesabonyban fosztogattak.