Nyitókép: Unsplash.com

Túlszámlázott, majd undorító dolgot kért a taxishiéna

Infostart
2024. június 30. 10:35
Már bíróság előtt áll az a férfi, aki ittas nőknek ajánlott taxi-szolgáltatást. Egy-egy fuvar után hatalmas összeget kért, amelyet a fiatal utasok szexszel egyenlíthettek volna ki.

Magát taxisnak kiadva cirkált autójával Budapesten az a férfi, aki kifejezetten ittas állapotban lévő nőkre vadászott. Kettőt szexuálisan molesztált, míg egy harmadikat meg is erőszakolt.

Ügye már a bíróság előtt van. Itt kiderült, hogy 2021. augusztus 8-án hajnalban felvette az egyik súlyosan ittas állapotban lévő fiatal lányt. Végül az alkohol miatt védekezésre képtelen állapotát kihasználva őt megerőszakolta és orális szexre kényszerítette. Ezután néhány hónapra rá még két utasát zaklatta szexuálisan, de nekik sikerült megmenekülniük. A lányok minden esetben applikáción keresztül hívtak maguknak taxit, mire György állt meg mellettük autóval. Azt hazudta, hogy a rendelésre érkezett, emiatt a lányok gyanútlanul beszálltak hozzá.

Az egyik lány a bíróság előtt elmondta az esetét - számolt be a borsonline.hu.

Épp egy szórakozóhelyről jöttem, amikor megállt ez a férfi, elkérte a nevemet, majd én beszálltam hozzá. Már az furcsa volt, hogy nem kellett túl messzire vinnie, mégis több mint tízezer forintot kért el tőlem. Ezután elkezdte mondani, hogy mivel én vagyok a tizedik utas, ezért jutalmat kapok, ha tudom a cég szlogenjét. Mivel én nem tudtam, felajánlotta, hogy segít nekem. Elárulja egy kis franciázásért cserébe,

amivel egyértelműen az orális szexre utalt.

Elutasítottam a férfit, de ő mégis fogdosni kezdett. Ekkor én önvédelemből négyszer-ötször megütöttem az arcát. Kiszálltam és azonnal felírtam a rendszámát, majd be is jelentettem a társaságnál azt, ami történt.

A tárgyalás végén a bíró elsőfokon 7 év börtönre és 7 év közügyektől való eltiltásra ítélte a szexragadozót. A férfi felesége ezután sokkot kapott, ő az egyik lányával együtt azonnal kirohant a tárgyalóteremből. A bíró úgy döntött, hogy – mivel György minden tárgyaláson pontosan megjelent és nem szegte meg a házi őrizet szabályait – otthon maradhat a másodfokú tárgyalásig.

Fotónk illusztráció.