Nyitókép: Pixabay

Rejtett kamerával vették fel K. Endre újabb próbálkozását

Infostart
2024. március 10. 20:50
A Novák Katalin által felmentette férfi állítólag újra megpróbált befolyásolni egy fiatalembert a bicskei gyermekotthonból. Felvették az esetet.

A kegyelmi ügy főszereplője új (állítólag hamis) vallomásra akarta rávenni a bicskei gyermekotthon egyik molesztált áldozatát. Legalábbis ezt állítják az RTL Házon kívül című műsorának riportjában.

Arról a fiatalemberről van szó, hiszen már 21 éves, akinek a vallomása néhány évvel ezelőtt nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a gyermekotthon volt igazgatóhelyettese börtönbe kerüljön.

A riportban az hangzik el, hogy pénzt, cigarettát és a háztartáshoz szükséges élelmiszereket vitt neki és családjának.

A találkozó

Egy idei tavaszias napon egy budapesti parkba beszélték meg az újabb találkozót, ahol már a Házon kívül stábja is ott volt. Egy padra ültek le beszélgetni, ahol K. Endre újra az ártatlanságát hangoztatta. Azt magyarázta, hogy nem igaz, ami a bírósági ítéletekben szerepel, és ő ott sem volt akkor, amikor az igazgató arra kényszerítette az egykori áldozatot, hogy módosítsa a korábbi vallomását az érdekében.

"Majd lecseng, és ha eljön az igazság napja, akkor sok minden kiderül. Akkor majd fény derül arra is, hogy engem meghurcoltak, a köztársasági elnököt, itt politika az egész, tudod" - magyarázta a felvételen K. Endre.