Nyitókép: Krzysmam/Getty Images

Illegális temető Dunaújvárosnál, senki sem mer hozzányúlni

Infostart
2023. november 1. 09:28
Egyre több olyan spontán elkészített emlékhelyet találnak a Duna partján, amit a szórásos temetés után alakítanak ki az elhunyt családtagok a folyó mellett. Az egyik ilyen Dunaújvárosnál található.

Kegyeleti okokból senki sem meri felszámolni a Duna partján kialakított „illegális temetőt” Dunaújvárosban. A duol.hu még tavasszal írt arról, hogy az ottani illegális sírkert a magyar állam tulajdonában és a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság vagyonkezelésében lévő ingatlanon található.

Szilágyi Attila a lapnak azt mondta: "az érintett folyamszakasz vonatkozásában kiállított, a hamvak Dunában szórására vonatkozó vagyonkezelői hozzájárulások – az előírások részletes leírásával – csupán a hamvak elhelyezésére vonatkoznak, a kegyhelyek, emlékhelyek kialakítására nem terjednek ki".

A lap még arról is ír, hogy az emlékhely kialakítására nincs bérleti szerződés kötve az igazgatósággal, és nem végeznek az emlékhelyek vonatkozásában fenntartási tevékenységet sem.

Egy helybeli szerint a kompkikötő melletti emlékhely „nem normális dolog, hisz ez a Duna-part”, ugyanakkor azt is megérti, hogy egyesek anyagi megfontolásból döntenek a szokatlan megoldás mellett - írja a szeretlekmagyarorszag.hu.

Az Infostarton arról írtunk, hogy egyre drágábbak a temetések. Az elmúlt öt évben a temetési költségek mintegy 60 százalékkal nőttek, ami azt eredményezi, hogy öt családból négy az olcsóbb urnás temetést választja.

Az Index összeállításában is említik a dunaújvárosi temetőt. Azt írják: a Duna-parton épült „illegális temető” annak bizonyítéka, hogy az elhunytak hozzátartozóinak szükségük van egy helyre, ahol emlékezni tudnak azokra, akiket elvesztettek, és a szórásos temetkezést választották. A dunaújvárosi emlékhely valóban engedélyek nélkül épült annál a kikötőnél, ahol az a hajó is kiköt, amelynek segítségével az elhunytak hamvait a Dunába szórják.