Nyitókép: Twitter

Az internet sem tudja, miként tud egy halott madár az égen egy helyben maradni

Infostart
2023. június 23. 09:44
A jelenségről készült Instagram-poszton 40 millió megtekintés van vasárnap óta.

Az internetezők talán százmilliói néztek meg egy furcsa videót az utóbbi pár napban, amin egy utca fölött egy madár lebeg a levegőben, mintha megfagyott volna mozdulat közben – írja a 444.hu.

A furcsa jelenségről – mely a kanadai Surrey városában volt látható – már februárban is készült videó, ám az interneten csak most robbant csak be igazán. A videó készítői szerint a madár döglött volt, vagyis biztosan nem egy helyben szitált a levegőben.

Azt hamar kizárták, hogy a videó grafikai trükk, animáció vagy montázs, mert a madarat többen is lefilmezték, más szögekből is, a helyi média pedig felkapta a témát, és a híradókban is szerepelt.

Lehetséges magyarázatok

A híranyag alapján a jelenség oka a sábesz előírását szigorúan megtartó ortodox zsidók által használt éruv, magyar nevén a szombat-zsinór lehet. A gyanú szerint a madár egy ilyen drótba keveredhetett bele, ám a helyi zsidó közösség egyik képviselője ezt tagadta, mivel nem feszítettek ki éruvot, ami ráadásul látszódott volna a felvételeken.

A másik magyarázat, hogy a madár egy horgászzsinór végén vergődő halat, vagy csalihalat ragadott el, leszakítva a damil hosszú darabját, ami repülés közben beleakadt a fákba, függesztve a levegőbe a madarat, míg az belehalt az esetbe.

Magyarázat lehet az is, hogy a madarat egy damil tarthatta a levegőben, hiszen miután publikálták a videókat, a madár gyorsan eltűnt a helyszínről.