Nyitókép: Rattankun Thongbun/Getty Images

Egy értékes műtárgy lett a végzete az idős gyűjtőnek

Infostart
2023. június 21. 08:12
A Fővárosi Főügyészség 2018-ban emelt vádat egy még 2010-ben elkövetett emberöléssel végződött bűnügyben, ami a napokban nyert jogerős befejezést.

A Fővárosi Ítélőtábla 2023. június 14-én kihirdetett másodfokú ítéletével a cselekményben aktívan közreműködő egyik elkövetőt nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt 20 év fegyházbüntetéssel sújtotta, bűnsegédjét 15 év fegyházra ítélte, az őket a helyszínre szállító elkövető társukat pedig rablás bűntette miatt 7 év szabadságvesztés büntetésre ítélte, míg a sértett lakásában korábban szexuális szolgáltatás ürügyén járt női társukat bizonyítottság hiányában felmentette.

A megállapított tényállás lényege szerint a Budapesten élő, 81 éves sértett ismert műgyűjtő volt, hobbijáról a banda tagjai egy műkincskereskedő családtagjukon keresztül értesültek. Tudomást szereztek arról is, hogy a XI. kerületi lakásában más műtárgyak mellett egy értékes festmény is található, ezért elhatározták, hogy – akár erőszak árán, rablással is, de – megszerzik azt a sértettől – áll a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

2010. június 16-án a bűntársak – a csaliként magukkal vitt nő ismerősükkel – gépjárművel a helyszín közelében leparkoltak, egyikőjük a járműben maradt, hogy figyeljen és biztosítsa társai menekülését. Két, nála idősebb férfi társa megvárta, amíg a nőt beengedi a sértett a földszinti lakásába. Miközben a nő elterelte a sértett figyelmét és kinyitott egy udvarra néző ablakot, a férfiak pár perc elteltével bemásztak a lakásba, majd az egyikük a már az ágyon fekvő sértett arcába csapott egy kemény tárggyal, a társa pedig hasra fordított helyzetben egy ragasztószalaggal többször áttekerte a sértett torkát, majd a szalaggal a kezeit és a bokáit összekötözte, így hozva létre egy zsinegeléses, gúzsba kötő helyzetet.

Miközben módszeresen elkezdték átkutatni a lakást, az egyik elkövető odamenet a sértetthez és megmarkolta a torkát, aminek következtében a nyelvcsontja eltört, majd agybénulását okozta, így az idős áldozata mintegy 5 percen belül megfulladt.

Az elkövetők végül a magukhoz vett értékes zsákmánnyal elmenekültek.